1. fejezet - The beginning of the adventures

1. fejezet

The beginning of the adventure

– Gyere már te buta szőke! – szólt a sötétbarna, már-már fekete hajú lány fürdőszobában szöszmötölő barátnőjének. – Nem akarok miattad elkésni az évzárótól. Főleg hogy most adják át hivatalosan a jutalom utunkhoz a repülőjegyeket, meg a szállodához szükséges izé papírt.

– A foglalást igazoló papírra gondoltál? – vonta fel a szemöldökét a fürdőszobából kilépő szőkésbarna hajú lány.

– Igen arra. – forgatta meg a szemeit Bella. – De induljunk már!

– Jól van, jól van. Mehetünk. – mondta Izzy, majd utoljára belepillantott még a kollégiumi szoba tükrébe, és barátnőjét követve kilépett az ajtón.

Átsétáltak a győri szakközépiskola tornacsarnokába, ahol a barátaikkal összefutva várták az ünnepély kezdetét. Mindannyian azon a véleményen voltak, hogy halálosan unalmas az igazgató beszéde, de mégis rezzenéstelen figyelemmel hallgatták, hiszen ők ketten nyerték a legjobb táncosoknak járó, egész nyárra szóló jutalom utat Barcelonába. Amikor az igazgató a beszédében ehhez a részhez ért, a két lány izgatott vigyort váltott, majd fölsiettek a kis pódiumra, és gratulációk mellett átvették a díjat, és az ajándékot.

– Még mindig nem hiszem el, hogy mi nyertük. – szorongatta hitetlenkedve Bella a repülőjegyeket. A feketehajú lány egy évvel Izzy alatt járt, de egészen kicsi koruk óta ismerték egymást, és rengeteg közös volt bennük. És hiába volt Izzy az idősebb, néha Bella volt az, aki érettebben viselkedett.

Estére néhányan Izzy osztályából elmentek megünnepelni az év végét, és a két lányt is hívták, ám sajnálkozva ugyan, de nemet mondtak, hiszen háromkor indult a vonatuk haza Budapestre.

– Akkor jössz egyből hozzánk? – tette fel a kérdést a szőke lánynak Bella.

– Igen, a világért ki nem hagynám, a spanyolok első EB- meccsét – vigyorgott barátnőjére Izzy.

– Helyes a válasz – húzódott Bella szája is vigyorba. Vidáman beszélgetve visszamentek a kollégiumba, átöltöztek, összepakolták a maradék ruhájukat, majd elköszönve a még ott lévőktől elindultak az állomásra.

– Annyira furcsa, hogy megint vége egy évnek, és hogy te már jövőre végzős leszel. – a barna lány belebokszolt barátnője vállába, aki csak elmosolyodott.

– Hát ezt teszi, ha az ember hetek múlva a tizennyolcat tapossa.

– Nem kell ám felvágni – forgatta szemeit sértődöttséget játszva Bella. – Amúgy azon gondolkodtam… - folytatta volna a lány, de Izzy félbeszakította.

– Nem kell ám felvágni – vigyorgott a barátnőjére. Az csak megforgatta a szemét, majd folytatta.

– Szóval, hogy ugye tizenhetedikén érkezünk meg, akkor berendezkedünk meg ilyenek, és tizennyolcadikán játsszák a spanyolok az utolsó csoportkörüket, elmehetnénk megnézni valami bárba, vagy kocsmába, vagy valami ilyesmi. Nem?

– Remek ötlet, támogatom – bólintott rá Izzy. A vonatra nem kellett sokat várniuk, három óra négy perckor begördült az állomásra. A két lány felküzdötte magát, majd kényelmesen behelyezkedett az egyik fülkébe. Észre sem vették, hogy mennyire elrepült az idő, csak amikor másfél órával később beérkeztek a Budapest Déli-pályaudvarra. Innen metróval indultak haza, majd nem egész egy óra múlva beestek Belláékhoz.

– Figyelj, én meghalok egy zuhanyért úgyhogy…

– Menj csak. De ha közben megöl a macskád, akkor te leszel a hibás. – csóválta meg a fejét Izzy.

– Nem is olyan! – fogta kezébe a házigazda a hatalmas foltos macskát.

– Na persze! – horkant fel Izzy vigyorogva. – Akkor csak szimplán engem utál.

– Na látod EZ könnyen meglehet – vigyorgott most már Bella is, és letette a kezéből a macskát, majd pillanatokkal később egy kispárna landolt az arcában.

– Igyekezz már, mindjárt kezdődnek a himnuszok – kiabált be Izzy a még mindig a fürdőben szöszölő Bellának. Teljes harci díszben ült már a TV előtt, ami nagyjából annyit tett, hogy rajta volt egy David Villa szurkolói mez, illetve arcára volt festve a spanyol zászló. A TV-ben már átkapcsoltak a helyszínre, a szó pedig a kommentátoré volt, aki éppen a csapatok összeállítását taglalta. A spanyolok a Casillas - Ramos, Marchena, Puyol, Capdevila - Senna - Iniesta, Xavi, Silva - Villa, Torres felállásban, míg az oroszok az  Akinfejev - Anjukov, Kologyin, Sirokov, Szemak - Szicsev, Szemsov, Zirjanov, Biljaletgyinov, Zsirkov – Pavljucsenko tizeneggyel kezdték a mérkőzést.

Kiérkeztek a csapatok a pályára, és ezzel egyidőben Bella is lehuppant Izzy mellé, az övéhez hasonló öltözetben – mindössze annyi különbséggel, hogy ő Torres mezben virított.

– Na mi az állás? – tette fel vigyorogva a kérdést a barna hajú.

– Szerinted? Öt-kettő… Az oroszoknak – vigyorgott a végére már Izzy is.

– Akkor máshogy kérdezem. Ki fogja megnyerni a meccset?

– Egyértelműen a spanyolok – felelte a szőke lány.

– Helyes a válasz. De koncentráljunk. Mi is a kezdő?

– Ha nem készülődtél volna órákig, talán nem maradtál volna le róla. Amúgy meg Casillas a kapuban, Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila hátul, Senna, Iniesta, Xavi, Silva középpályán, Torres és Villa meg elől.

– Jobb aligha lehetne.

– Ahogy mondod. 

Szépen peregett a meccs, és a két lány egészen a huszadik percig szinte néma csendben, rezzenéstelenül nézte a mérkőzést, csak néhány kihagyott spanyol helyzetnél szisszentek fel. Aztán az első félidő fele előtt nem sokkal az oroszok fatális hibáját követően Torres adott remek passzt Villának, aki kíméletlenül belőtte. A két lány visítva ugrott egymás nyakába.

Az egész első félidőt a hispánok uralták, helyzetet helyzetre halmoztak, aminek a 44. percben meg is lett az eredménye, Villa Iniesta passzát pöccintette a kapuba.

A második félidőben, az 54. percben Aragones kihasználta az első cserelehetőséget, és a gólpasszt adó Fernando Torres helyére a fiatal Fabregast küldte. Az Arsenal fiatalja nem is tétlenkedett, a 75. percben kiosztott egy gólpasszt Villának, aki a hálóba juttatta a labdát, bebiztosítva a hispán sikert.

A két lány ekkor már-már szinte eufónikus hangulatban ült a képernyő előtt, arcukon letörölhetetlen vigyorral. Hiába szépített a 86. percben az orosz gárda, Fabregas megadta a kegyelemdöfést a hosszabbítás első percében fejelt góljával. Így a spanyol válogatott az első meccsén 4-1-es győzelmet aratott.

– Na jó, most jön a bunkó kérdés, csapó egy. Itt alhatok nálatok? Semmi kedvem hazarángatni a cuccaim, de csak ha nem baj…

– Dehogy baj. Nyugodtan, csak akkor segíts ágyat húzni.

– Értettem! Örülök, hogy négy-egyre nyertek a spanyolok.

– Villa valami hihetetlent alakított.

– Na igen, de most őszintén. Ő mikor nem?

– Bocsánat el is felejtettem, hogy David Villa Sánchez legnagyobb rajongója, a jövendőbeli Mrs. David Villa áll előttem.

– Tény és való, nem tiltakoznék, Mrs. Torres – vigyorgott Izzy a barátnőjére, mire csak egy vállba bokszolást kapott.

*

Izzy másnap hazament, de szinte csak látogatóba, mert kapott egy sms-t az egyik régi jó barátjától, hogy nincs-e kedve kimenni a Portugália-Csehország meccs vetítésére a Westend tetőre. Az Izzyvel szinte egyidős Dávid általános iskola első óta a lány barátja volt. Nyolc évig jártak egy osztályba, de csak hatodikban lettek igazán jó barátok, aminek az sem vethetett véget, hogy a lány Győrbe járt iskolába.

Izzyt meglepte, hogy a fiú itthon van, hiszen Spanyolországban élt, immár három éve, és az Espanyol csapatában játszott – ebben a szezonban először a felnőtteknél. Pont ez miatt, ritkán tudtak találkozni, de rendszeresen beszéltek telefonon, vagy a neten keresztül. Izzy pedig kapott az alkalmon, hogy nemcsak hogy egy országban, de egy városban is tartózkodnak, így rögtön válaszolt, hogy persze, rendben mehetnek, de hívná Bellát is, ha nem gond. A srác persze rögtön visszaírt, hogy dehogy baj, hisz úgyis rég látta a lányt.

Bármilyen jó barátok is voltak, soha egyikük sem gondolt a másikra többként, mint barát, épp ezért mindenről nyugodtan tudtak beszélni – akár volt kapcsolatokról is. De persze a kedvenc elfoglaltságuk a meccsnézés volt.

Izzy élén volt azoknak, akik támogatták, hogy menjen a barcelonai csapathoz, mert azt vallotta, hogy kár lenne kihagynia egy ilyen lehetőséget. A fiú végül aláírt az Espanyolhoz, ahol mostanra már befészkelte magát a kezdőcsapatba.

A szőke lány gyorsan írt Bellának, hogy mikor és hol találkoznak, de Dávidról egyelőre hallgatott, és meglepetésnek tartogatta. Mivel még több órája volt, így megmosta a haját, majd felöltözött. Egy sötétebb farmersort és egy lila póló mellett döntött, majd lábára húzta az egyik kedvenc Nike cipőjét. Mániákus cipőgyűjtő, de az összes közül a fekete- lila színben pompázó, fekete pipával díszített magasított szárú sportcipő állt legközelebb a szívéhez, hiszen ez volt az első, amit a saját pénzéből vásárolt. Magára vett még egy fekete, szintén Nike pulcsit, majd vállán keresztbe becsatolta az övtáskáját, és elindult a megbeszélt találkozóhelyre. Rápillantott a telefonja órájára, és mély megnyugvással érzékelte, hogy késében van. Már megint. Bárhová is ment, teljesen mindegy volt, hogy mikor indult el, mert mindig elkésett. Genetikai kódoltság.

Utolsónak ért a régi iskolájuk elé, ahol minden egyes alkalommal találkoztak. Visítva barátja nyakába ugrott, aki mosolyogva megölelte, és kicsit megemelve a földről megpörgette a levegőben.

– Jót tette neked Spanyolország, fiam – vigyorgott a lány a sötéthajú fiúra.

– Kösz. Viszont látom, Győrben sem sikerült rászoktatni arra, hogy hogyan kell időben odaérni valahova.

– Van, ami sosem változik – vigyorgott továbbra is a lány, majd három puszival köszöntötte a barátnőjét is. – Amúgy indulhatunk, vagy várunk még valakire?

– Mehetünk – nyugtázta a fiú.

– Amúgy nem akartam elkésni, mert látni akartam az arcod, mikor megpillantod Dávidot. – mondta Izzy szavait Bellának intézve.

– Volt képed ezt eltitkolni előlem? – nézett tettetet felháborodással barátnőjére Bella.

– Én is csak akkor tudtam meg, mikor az SMS-t küldtem. Egyébként nem sokára megyünk Barcelonába. Egész nyárra – közölte a szőke lány ezt immáron Dáviddal.

– Igen? Hogy-hogy?

– Legjobb táncosoknak járó jutalomút – vágta rá egyszerre a két lány. Jó hangulatban telt az egész út a Nyugatihoz. Felmentek a tetőteraszra, és elhelyezkedtek egy asztalnál a képernyőhöz közel, de a lelkes szurkolótábortól távol.

Izgalmas meccs volt, hiszen a portugálok már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést Deco góljával, ám Sionko a tizenhetedikben kiegyenlített, amit a két lány között ülő barnahajú srác annyira nem értékelt.

– Ő az egyetlen ok, amiért nem szeretem a portugálokat – húzta el a száját Izzy, mikor már vagy tizedszer ismételték a portugál szupersztár, Cristiano Ronaldo gólját.

– Be kell látnod, hogy jól játszik… – kelt a sztárfocista védelmére Dávid.

– El is felejtettem, hogy te bálványozod. Na de mindegy. Igen, jól focizik, de nem bírom, ha valaki ennyire megjátssza magát, és teszi magát a kameráknak. – felelte a szőke lány.

– Akkor próbálj meg elvonatkoztatni a magánéletétől, és csak a pályán nyújtott teljesítményére koncentrálni. – többek között ezért is szerette a két lány Dávidot. Mert képes volt arra, amire nagyon sokan nem. Hogy hatalmas világsztárokat is úgy kezeljen, mint a legegyszerűbb embereket, és nem hitt mindenféle sajtóban olvasható mocsoknak. Talán ez is volt a kiváltó oka annak, hogy ilyen könnyen ment a beilleszkedése a spanyol klubcsapathoz.

A meccset végül három-egyre nyerték a portugálok, mert a hosszabbítás első percében Quaresma is betalált.

Vidáman beszélgetve és viccelődve mentek haza a metróval, majd onnan tovább busszal. Izzy volt első, aki leszállt, de még előtte megbeszélték, hogy ha már Budapesten nem is, de Barcelonában biztosan összefutnak majd. Izzy még utoljára megölte Dávidot, majd intett egyet, és lelépett a kék buszról. A következő megállónál Bella is elköszönt, majd hazabaktatott.

*

Az idő rohamléptekben telt, és a két lány arra lett figyelmes, hogy Ferihegyen szállnak fel a Barcelonába tartó gépre. A fárasztó és megviselő két és fél órás út után, boldogan szálltak le a gépről a barcelonai reptéren. Ahogy az előre meg volt beszélve, miután a csomagjaikat elvették, a rájuk váró taxis a szállodába vitte őket. A papírok elintézése után, felmehettek a szobájukba, ahol egyből bedőltek az ágyba, nem is sejtve, hogy milyen kalandok várnak rájuk.